2.évad-9.rész

Aileen szemszöge:

A fagyos levegő ellenére is egy forró hullám söpört végig a testemen, ahogy Harry ajkai szorosan az enyémhez tapadtak. Szívem már mondhatni a torkomban dobogott. Szinte már fájóan lüktetett. Mintha csak ki akart volna törni onnan, hogy csupán egy tátongó üres lyuk maradjon a helyén. Hogy ne fájhasson többé. Hogy ne kelljen döntenem. Hogy ne kelljen szenvednem. Vagy csak azért akart menekülni, hogy azt az űrt majd valaki más törött szíve tölthesse be később? Harryé.. Vagy másé..Nem is tudom pontosan mi lehetne itt a jó lépés.. Abszolút patthelyzet.. Mert fáj. Fájnak Niall szavai. Kegyetlenül fájnak. De szeretem.. Még mindig. Ahogy Harryt is. Annyira nehéz.

-Harry én..-dadogtam bénán, amint ajkaimat elválasztottam az övétől. Tekintetében a remény és csalódottság tisztán kivehető volt.-Nekem most van egy kis dolgom. Ne haragudj.-fejtettem le kezeit a derekamról és megindultam a hömpölygő tömegben.Kissé kellemetlenül éreztem magam, hogy csak így ott hagytam, de muszáj volt megtennem valamit, hogy tiszta lehessen a lelkiismeretem. Próbáltam átvágni magam a kisebb nagyobb csoportokba verődött emberek garmadán, ami több-kevesebb sikerrel meg is történt.

Egy felállított sátras étterem mellett,-amiket ilyen rendezvényekkor felállítanak-padok és asztalok voltak elhelyezve, melyeket kissé belepett a hó. Megálltam az egyik asztal mellett és kicsit próbáltam melegedni a sátorból kiáramló meleg levegőben, majd mikor kellően felkészítettem magam a legrosszabbra, ami várhat zsebemből előhúztam a telefonomat és a híváslistában kikerestem Niall nevét. Szemem hosszasan elidőzött a beállított hívóképén. Tökéletes frizuráján, gyönyörű pillantásán és csodálatos mosolyán. Ujjam sokáig vacilált a 'hívás' és az 'üzenet küldés' gomb között. Mikor apró hópelyhek kezdtek vízcseppekké válni a kijelzőmön végül megtöröltem a készüléket és az üzenet küldésre nyomtam.
Annyi minden kavargott a fejemben. Annyi mindent szerettem volna kérdezni. Annyi minden volt amit el akartam mondani. Annyira meg akartam osztani vele, hogy kimondhatatlanul fájtak a szavai, de függetlenül ettől szeretem. Szeretem.. De nem szerelemből.. Nem, nem ez nem igaz. Voltaképp már magam sem tudom pontosan hogyan is szeretem. Nem vagyok képes eldönteni, hogy AZ a bizonyos érzés, amit a mai kor embere szerelemnek hív pontosan melyik fiú felé húz. Már nem tudom melyik sráccal tart az az Igazából szerelem és kivel a Barátság extrákkal. Igen tudom, tök nevetséges az érzelmeimet filmcímekkel érzékeltetni, de talán csak az agyam így próbálja oldani azt a fájdalommal vegyült feszültséget ami tombol bennem.
Lassan rávettem magam, hogy írjak is valamit abba az üres mezőbe, mely a telefonom képernyőjén villódzott lassan öt perce és újabb vízcseppek telepedtek meg rajta.(amik azt hiszem nem tesznek neki valami jót.)

Niall én, annyira sajnálom. Sajnálok mindent. Még egyszer remélem, hogy majd mindent helyre tudok hozni és idővel nem gyűlölsz majd. Ja és Boldog Új Évet.

Ujjam a küldés gomb helyett a törlésre helyeztem. Hisz megmondta. Megmondta, hogy amit elrontottam már nem fogom tudni helyrehozni.. Akármennyire szeretném is. Mindezek mellett pedig nem ő az egyetlen sértett fél a történetben.. Legalábbis azt hiszem.

Miért kellett ezt tenned velem? Mire volt ez jó pont újév előtt? Ez volt a célod? Jó oké rendben én is tettem olyan dolgokat, amikkel megbántottalak téged és azt hiszem mérhetetlen fájdalmat is okoztam vele, de nem értelek. Miért mondtál olyat, amit nem gondoltál komolyan? Mert nem gondoltad komolyan ugye? Vagy.. tényleg csak egy lány voltam akit fel akartál szedni? Egy trófea amit meg szerettél volna szerezni? Tényleg ennyire jól színészkedsz vagy én ismertelek ilyen kegyetlenül félre? Most boldog vagy? Vagy épp elégedett magaddal? Elérted a célod? Mert  nekem most fáj. Nagyon fáj.. Talán el sem tudod képzelni mennyire. Mit érzel most Niall? Boldog vagy amellett a lány mellett vagy ő is csak egy amolyan következő trófea? De.. de te nem lehetsz ilyen.. Te nem vagy e


Na igen. Itt ütött be a telefon üzenetek karakter korlátozása. És azt hiszem talán el sem küldtem volna. Túl sok benne a kérdés.. a kétely. Nem tudtam mit kellene írnom. Végül megmaradtam az egyszerű üzenetnél.

Boldog Új Évet! Vagy inkább.. csak boldogabbat a tavalyinál. Aileen.

Hosszas tépelődés után a küldés gombra nyomtam. Úgy döntöttem vissza kellene mennem Harryhez és kimenteni magam a helyzetből, hogy miért is hagytam ott se szó se beszéd miután 'egy éven keresztül' csókolóztunk. zsebre tettem a készüléket miután rezgőre állítottam,-hisz ebben a tömegben úgysem hallanám meg ha csörögne, a rezgést viszont csak érzem, ha pedig nem akkor így jártam.-majd sarkon fordulva beleütköztem valakibe. Az ismerős illat ellepte orromat és az erős kezek a derekamra fonódtak. Kissé hátrébb léptem, hogy a zöld szempárba tekinthessek.
-Te követtél?-kérdeztem kissé értetlenül. Ő aprót bólintott, majd szája szóra nyílt.
-Niallnek írtál?-kérdezte rezzenéstelen arccal. Most felháborodhattam volna, hogy milyen jogon követ és kéri számon rajtam mit csinálok, nem tartottam sem fontosnak sem korrektnek.
-Igen.-próbáltam nem lesütni a szemem és értelmezni azt arcára ülő félmosolyt, majd fürkészni az ő szemeit, melyek éppen már a földet pásztázzák. Rosszul érinti ez a dolog és meg is értem. mert nem olyan nehéz. 
De nem akartam őt így látni. Karjaimat nyaka köré fontam és homlokomat állkapcsának támasztva a sáljába fúrtam arcomat. Sírni tudtam volna.
 A fejemben mindenféle hang tombolt és már nem tudtam kivenni melyik mit is mondd. Már éreztem magamon a sors előtörni készülő baljós viharszelét. Mert mind tudtuk.. Tudtuk, hogy ez csak a vihar előtti csend.. Annak az előtörni készülő fájdalomnak a néma sikolya, mely most mindhármunk szívében ott lappang és csak arra vár, hogy valaki meghallja. Hogy valaki megszabadítsa az örökké tartónak tűnő szenvedésből és visszahúzza az életbe, vagy olyan mélységekbe taszítsa, ahonnan már nem létezik visszaút.
Mind tudtuk, hogy az elkövetkezendő időszak kegyetlen módon próbára fogja tenni a bandát. A barátságunkat. A kapcsolatunkat. A szeretetünket. A szívünket. A lelkünket. Az életünket. 
Mindez azért mert hónapokkal ezelőtt felültem egy repülőre, pont arra a helyre ami mellé egy sztár kapott jegyet.
Tudtuk, hogy innen már nincs hátra arc. Már túl messzire mentünk. Tudtuk, hogy nehéz lesz.. De a legfontosabb, amivel mindenki tisztában volt, mégis csak én éreztem a súlyát igazán. Az egyetlen olyan döntésem, melyet talán életem végéig bánhatok. A kérdés egyszerű, csak megadni nehéz rá a választ.
Niall vagy Harry?


Nos gyerekek kegyetlenül sajnálom, hogy ennyire elcsúsztam a résszel valamint tudom, hogy nem ez a legjobb és leghosszabb munkám, de ne haragudjatok, de nem tellett tőlem többre jelen pillanatban. A következő rész nem tudom mikor várható Dóritól. Viszont kérés, kérdés.
Ha úgy gondoljátok, maradjak a NSF írója, kommentben vagy facebookon kérlek írjatok véleményt, érdemes-e maradnom, mert ha nincs akkor nem hiszem, hogy van értelme folytatnom a blogolást.
Üdv. : Szofiis.