2.évad/7.rész

December 31.

(Szilveszter)

Niall szemszöge

Napok óta csak a szobámban sínylődök, néha megyek friss levegőt szívni, de mást nem csinálok csak eszek, iszok, alszok, gondolkozok. Úgy látszik bevált, amit mondtam Aileennek és azóta nem találkoztunk. Örülök, hogy boldog, de attól még nekem nem lesz jobb, ha csak ő az. A srácok néha bejönnek hozzám, de hamar elérem azt, hogy el is menjenek. Szilveszter van és ma szeretnék "kirúgni a hámból". Valójában nem tudom, jó ötlet-e, de tennem kell valamit. Mégsem tölthetem az egész ünnepemet egy hotelszobában, négy fal közé szorulva, miközben azon töprengek mit rontottam el? Igazából már nem vagyok biztos semmiben.. Csak abban. hogy felejtenem kell. A lehető leggyorsabb módon. És ha csak az alkohol segít.. hát legyen.
Az ablakhoz léptem és elhúztam a függönyt. Kint a korai sötétedés ellenére minden fényárban úszott az ünnepi díszkivilágítás miatt. Talán a mai volt az eső, nap amikor elállt a havazás.
Hátrébb lépve az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam, mely piros fénnyel világítva mutatta az időpontot. 21:49. Hát jó. Van még durván két órám az óévből és ezt szeretném, amennyire lehetséges hasznosan eltölteni. Hasznosan alatt azt értem, hogy.. pontosan magam sem tudom mire gondoltam.. Viszont, ha kellőképpen jól akarom érezni magam az újévben, akkor már lassan el kellene indulnom.
Magamra kaptam a bőröndöm tetején heverő pulóveremet, majd felvettem a hanyagul ágyamra dobott kabátomat.Mentségemre szóljon, hogy ahányszor kimentem szellőztetni a fejem, mindig annyit értem el, hogy megpillantottam 'utálatom' egy vagy két személyét és végül semmihez sem volt kedvem, csak ledobáltam magamról a göncöket és magamba fordultam.-Utálatom tárgyai? Hogy mondhatsz ilyen te idióta?- szállt vitába az eszemmel a lelkiismeretem. Valóban nem volt jó ötlet ezt a szót használni. Nem utáltam őket. És soha nem is fogom.. talán ezzel megnehezítve a saját helyzetemet, de ismerem magam. Nem lennék képes sem Harryt, sem pedig őt utálni. Majdnem azt állítottam, hogy megbántani.. De akkor hazudnék..
Mára már magam sem vagyok teljesen tisztában azzal amit néhány napja mondtam, de sejtem, hogy talán túlságosan is maradandó sebet ejtettem Aileenon. Amit sajnálok. Mérhetetlenül sajnálok, de erre szükség volt. Talán mindenkinek így lesz a legjobb. Vagy.. vagy csak neki. Ilyenkor látszik, hogy elvette az eszem és visszavonhatatlanul belezúgtam.. Hogy miért? Hogy is szokták mondani.. Ha szeretsz valamit, az fontosabb hogy ő boldogabb legyen.
És ilyen pillanatokban kell rájönnöm arra, hogy magam sem tudom mit is akarok pontosan. Egyik szavam üti a másikat, mintha csak saját magam ellen beszélnék. Néha úgy érzem, mintha két ember lakozna bennem. Vagy mintha csak folyamatosan két kis manó vitatkozna az agyamban, azért hogy melyik legyen a domináns és irányíthassa a beszédemet és a tetteimet.
Az egyiket elvakítja a rózsaszín köd és folyamatosan csak azt hajtogatja, hogy "küzdj érte", "ne add fel", meg hogy "szerezd vissza". Azt hiszem őt úgy hívják, hogy Remény. De van az a másik, akit a logikus gondolkodás és a férfias egoizmus vezényel. Őt csak úgy emlegetem, hogy Büszkeség.
Fogalmam sincs mikor mi zajlik le a fejemben és nem tudom melyik "agymanóm" áll épp nyerésre, de ez mindegy is, hisz általában egyetlen pillanat is elég arra, hogy átváltsak értelmes, magabiztos férfiből egy szende kis 'anyámasszony'katonájává. És hogy ehhez mi kell? Hogy meglássam őt.. Csak egy pillanatra.. Mert nem kell több.. Akkor a pillangók röpködni kezdenek a hasamban, a szívem a torkomban dobog, a forróság végigfut az egész testemen és.. és akkor meghasad a szívem.
-Elég!-szóltam határozottan önmagamhoz, majd lekapcsoltam az ajtó melletti villanyt, a kezembe fogtam a földre hajított sálamat és kiléptem a hotel folyosójára. Gyors léptekkel haladtam végig az ajtók mellett, igyekeztem nem gondolni arra, mit is takar pontosan el a külvilág elől. A lifthez érve nem nyomtam meg í hívó gombot, mert az irányító felett láttam a villogó zöld nyilat, ami azt jelzi, hogy a lift épp érkezik fölfelé.
-Hát te?-találkoztam szembe Liam értetlen tekintetével, amint a fémajtók elhúzódtak.
-Szilveszterezek.-böktem oda nyersen, miközben a nyakam közé tekertem a vastag zöld sálat,-amit nem mellesleg pont Liamtől kaptam most-és felhúztam a kabátom ujját.
-Én azt hittem majd ve..
-Nem.-szakítottam félbe, miközben helyzetünk felcserélődött. Ő lépett a folyosóra én pedig a liftbe. Majd megnyomtam a "0" feliratú gombot, miközben az ajtók záródni kezdtek. Még láttam, hogy Liam mondani akart valamit, de nem hallottam tisztán a szájáról pedig csak valami olyat tudtam leolvasni, hogy "biztos?" vagy "titkos?" vagy valami hasonló. Mindegy ez pont jó volt így. Nem volt szükségem a hegyi beszédre, sem a testvéri gondoskodására. Valahogy nem voltam most kíváncsi rá.
Biccentettem a londinernek, aki udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, majd azzal kiléptem a fagyos levegőjű, hangulatos, pezsgő utcára.
Egész más volt a szobámban pár perce arról gondolkodni, hogy belevetem magam a new york-i éjszakába és egészen más itt állni tök egyedül a hotel előtti járda közepén, várni, hogy a szembe jövő partyról-partyra botorkáló, egymást támogató fiatalok kikerüljenek. Néhány másodpercig kapkodtam  fejem az utca egyik és másik oldala között, majd tanakodás nélkül elindultam a jobb oldal irányába, mondván, majd kilyukadok valahol. Nem is kellett túl sokat vándorolnom, mert nemsokára beléptem egy kis bár ajtaján. Hangulatos helynek látszott. Kis négy és hat személyes boxok húzódtak végig az üvegezett kirakatú bejárattól, a fal mentén a helyiség végéig. A boxok ülőgarnitúrái-amennyire ki tudtam venni az alig üresen maradt helyekből-
fából voltak színes kárpittal bevonva, középen egy keskeny fa asztallal. Ezekkel a helyes kis ülőkékkel ellentétes oldalon húzódott végig a bárpult, előtte magasított karfás székekkel. A kettő között lévő teret úgy látszik rögtönzött táncparkettnek használták éppen. A sarokban elhelyezett zenegép, a rácsatlakoztatott hangszórók segítségével-amik minden box felett voltak elhelyezve-mindenütt hallhatóvá tette az egyébként is hangos disco zenét, amire néhány alak meglehetősen vontatottan riszálta magát a szűkös helyen.
-Valami erőset.-szóltam a felém hajoló pultosnőnek, miközben a sálamat lazábbra véve, a kabátom cipzárját lehúzva helyezkedtem a bárszéken.
-Mindig aggódom, ha ilyen csinos srácok egyedül isznak. Itt csak baj lehet.-foglalt helyet mellettem egy körülbelül velem egykorú lány. Magas volt, karcsú, hosszú barna haja lágyan omlott vállára. Bokacsizmát, testhez simuló fekete miniruhát viselt, melyet derék fölött fehér kabátja kissé takart.
-Ja.-bólintottam savanyú ábrázattal. Nem tudtam mit kéne mondanom.
-Mondja mi a gondja.-húzódott közelebb hozzám, miközben én meghúztam az elém helyezett poharat és levágtam a pultra majd biccentetten a csaposnak, hogy töltse újra.
-Csak a szokásos-válaszoltam ismét közömbösen, mikor feltűnt a lány sugárzó mosolya és igéző tekintete.-Niall.-nyújtottam neki kezet, miután ráeszméltem, hogy még csak be sem mutatkoztam neki.
-Daisy.-rázta meg a kezem, majd felállt, hogy közelebb lépjen hozzám. A hangzavar egyre erősödött, ezért lassan kiabálva beszéltünk egymással. Közben meghívtam egy italra, miközben én is legurítottam épp elég piát ahhoz, hogy nyugodt szívvel hagyjam itt a helyet.
-Szóval egy csaj akit nem bírsz kiverni a fejedből mi?-bökött oldalba immáron a csendesebb utcán. Nem tudtam elkülöníteni, hogy a kinti tömeg csak itt is nagyobb zajt, vagy csak szimplán az én fülem zúg kegyetlen módon a benti ricsajtól.
-Röviden és tömören.-helyeseltem, majd pont jókor fordultam oldalra ahhoz, hogy elkapjam az épp elesni készülő lányt. Megcsúszott a fagyott úton és majdnem hanyatt esett de elkaptam a karját és visszarántottam. Ami annyit eredményezett, hogy néhány pillanat múlva ott álltunk ketten. Két karját a keresztezte a nyakamon én pedig csípőjén pihentettem a kezem. Homlokom az övének támasztottam és éreztem ahogy meleg levegője az arcomba csapódik. Sötét szemei tükrözték az enyémet.
-Azt mondtad itt szálltál meg nem messze igaz?-húzódott apró mosoly a szájára, miután bólintottam.-Akkor mi lenne ha csinálnánk valami izgalmasat is abban a hotelszobában?-kacsintott egyet, majd az órájára pillantott, mintha csak siettetni akarna.
Az a két kis manó a fejemben elméleteket kezdett gyártani, miért mehetnék bele ebbe a dologba és miért nem. De most az egyszer kizártam őket.. és csak belegondoltam. Elég alkohol van ,ár ehhez a szervezetemben? Nem kizárt. Akkor meg miért ne?
Karon ragadtam Daisy-t és eszeveszett iramban kezdtem haladni a szálloda felé. Amint beértünk a hatalmas hallba és a lift felé rángattam,-ő cseppet sem ellenkezett, ezt hozzá kell tegyem.- amint megérkezett a lift és a vaskos ajtók bezárultak, vadul az egyik falhoz nyomtam és csókcsatát vívtam vele.Nem tudtam miért, de úgy éreztem ez kellett. Az emeleten egy kattanás jelezte, hogy a felvonó megérkezett a céljához. Sietősen megfordultam, hogy mire az ajtók újra két oldalra húzódnak szabad utam legyen és a lehető leggyorsabban a szobám felé vehessem az irányt. De amikor megfordultam nem a szabad folyosó tárult elém, hanem két szempár. Két meghökkent szempár, ami abban a pillanatban felébresztett bennem valamit. Valamit, ami azt sugallta mégsem kellene ezt így. Abban a pillanatban viszont a saját személyiségem kis ördöge a vállamra telepedett és elnyomta azt a kis kétségbeesett hangot.
-Szi.szia.-nyögte Aileen alig hallhatóan, miután majd félrelöktem az utamból. Az ajtóm elé érve még visszapillantottam, akkor szállt be épp Harry is a liftbe és szorosan magához szorította őt. Remegő kézzel nyitottam be a szobámba és újra nekitámadtam a mellettem álló Daisynek, aki nem tétlenkedett, leráncigálta rólam a kabátot és a sálat, majd miután ő is csak a ruhájában volt megszabadulva a feleslegtől, az ágyra döntöttem és nyakát apró csókokkal hintettem be.
Ekkor hirtelen éles fájdalom nyilallt a fejembe, mire automatikusan abbahagytam a folytatott cselekedetemet. Kezem fejemhez kaptam és összeszorított szemekkel térdeltem az ágyon. Mintha csak valami-féle jel lett volna. Valami jel, hogy..
-Hé minden rendben?-éreztem egy puha kezet a vállamon, mire kinyíltak a szemeim és meglepődésemben lefordultam az ágyról és még mindig sajgó fejem hatalmasat koppant a padlón. Óvatosan ültem fel és néztem körbe.
-Aileen?-kérdeztem halkan.
-Milyen Aileen? Én Daisy vagyok hát nem emlékszel?-ült az ágy szélére a lány. Tényleg nem Ő volt. De az előbb én.. Őt láttam. Azt hiszem.
Lassan feltápászkodtam és megálltam az értetlenül bámuló 'idegen' előtt, akit egy bárból szedtem fel csak azért, hogy felejtsek. Akármennyire próbáltam..
-Ez így nem megy.-erőltettem határozottságot magamra.
-Mi?-pattant fel az ágyról a lány és értetlen tekintettel meredt rám.
-Sajnálom, ezt nem tehetem. Menj el kérlek.-nyitottam ki az ajtómat, mire a folyosón égő lámpák fénye beáramlott a sötét szobába. Daisy sértődötten felkapta a kabátját és mielőtt kilépett volna, tenyere arcomon csattant. Na igen.. ezt megérdemeltem.
Ismét egyedül voltam. Egyedül, végtelen magányosan. Levetettem magam az ágyra és gondolataimba temettem magam, melyből hangos üdvrivalgás és tűzijáték ropogása zavart fel. Elfordítottam fejem, épp csak annyira hogy megpillanthassam az órám. Éjfél van.
Éjfél és minden boldog ember most ünnepel otthon vagy az utcán. Minden boldog embernek van miért ünnepelnie az új évet.
Telefonom üzenetjelző hangja zökkentett ki ismét a gondolatmenetemből. Ismerős szám villogott a kijelzőn és sokáig hezitálva végül lenyomtam a "Megnyit" gombot. Az SMS nem volt hosszú. Csak néhány röpke szó állt benne.. Mégis jobban megérintett, mint kellett volna.. Azt hiszem.

"Boldog Új Évet! Vagy inkább.. csak boldogabbat a tavalyinál. Aileen."



Üdv néktek népek. Szofiss voltam. A blog mostani egyedüli írója. Még egyszer felhívom szives figyelmeteket arra, hogy drága társam távozásával utódot keresek, mert nem tudom egyedül vinni a blogot. Ha nem lesz jelentkező vagy nagyon nagyon nagyon ritkán hozok részt, vagy befejeződik a blog. (jelentkezés a FB csopiban privát üziben)
Következő rész: ???