2.évad 15.rész

Aileen szemszöge:

Az a két rövid perc valósággal óráknak tűnt, míg a  csap szélére helyezett műanyag darabot fixíroztam, ami másodpercek alatt döntheti még inkább romba az életem. Milliónyi dolog kavargott a fejemben. Mi van, ha pozitív?Mi van ha gyermeket várok? Nem.  Én még nem vagyok erre sem lelkileg, sem testileg felkészülve. Nem vagyok képes még arra sem, hogy magamról gondoskodjak nem leszek képes egyedül felnevelni egy gyereket. Lenne apja..de.. nem.. Az én életemet tönkretehetem, de másokét nincs jogom, annak ellenére sem, hogy  az elmúlt évben már számtalan alkalommal megtettem.  Mindezen felül a  világ tinilányainak jelentős része jelenleg is egy ribancnak hisz, mivel  már két bandatag oldalán is láttak. Ha tönkretennék még egy párkapcsolatot és egy harmadik fiúval boronálnának össze, azt már senki nem lenne képes elviselni.

Sem a rajongók, sem a média, sem a srácok.. és még én sem.  

Néha úgy érzem az én ruhámra is egy vörös "A" betűt hímeztek, csak hogy  megbámulhassanak, ítélkezhessenek és megalázhassanak. Ám az én skarlát betűm  nem csak egy félrelépést jelentene..

Jesszusom.. Mit gondolna most rólam anyám?

Halk köhintést hallottam az ajtó túl oldaláról..Louis is nyilván rettegve várja az eredményt. Ő is ugyanúgy fél, ahogy én félek,  Neki ott van Elenor. Egy tökéletes kapcsolat, ami eddig nem adatott meg, ezért akaratom ellenére is tönkre tehetem, hisz teljesen biztos hogy..  vagyis tulajdonképpen, pont, hogy egyikünk sem biztos abban, hogy lefeküdtünk.. De a tények magukért beszélnek.
Idegesen tördeltem az ujjaimat. Lábam remegett, homlokomon pedig izzadtságcseppek jelentek meg. 

Szívem a torkomban dobogott.

A tesztzóna színeződni kezdett. Halvány rózsaszín lett a keretbe foglalt kis téglalap, majd a festék színe erősebbé, kivehetőbbé vált egyetlen csíkban.

Megkönnyebbülésemben hangosan fújtam ki a levegőt. Majdnem elsírtam magam.  Megmostam az arcom és kócos tincseimet a fülem mögé tűrve néztem bele a tükörbe.

Megváltoztam. Teljesen más ember lettem azóta, mióta felültem arra a repülőre. És én ezt nem akartam. Nem így kellett volna lennie.. Igaz Harry és Niall a két legjobb dolog ami történt az életemben de..

Kopogó hang szakította félbe töprengésemet. Gyorsan leoltottam a villanyt és halkan kiléptem a az ajtón. A zár hangosan kattant és az eddig hallható egyenletes horkolás abbamaradt.

Zayn lassan felült az ágy melletti matracon.

-Elromlott nálatok a WC?-kérdezte rekedtes hangon a vendégemtől, aki egy percet sem habozva odalépett mellé. Vállánál fogva óvatosan visszafektette.

-Feküdj szépen vissza. Te csak álmodsz, mi nem is vagyunk itt. Shhhhh.-amennyire ki tudtam venni a félhomályban, Loueh a szája elé tette a mutatóujját, mintha csak csendre intene valakit, majd  meg sem várva a választ karon ragadott és kihúzott a folyosóra. Gyorsan körbenézett, van e valaki a folyosón, aki elől újra mentenie kellene magát, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy egyedül vagyunk, kikapta a kezemből a műanyagdarabot és hosszasan szemlélte.  Szüksége volt néhány másodpercre, mire tudatosul benne, hogy még nem lesz gyereke.  Szinte hallottam, ahogy  hatalmas kő esik le a szívéről.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm.-hadarta szinte egy szuszra.- Hála az égnek nem tettem tönkre az életem.- azt hiszem ezt a néhány szót abban a minutumban megbánta. Arca megrándult, mintha fájna valamije. Épp meg akartam kérdezni, minden rendben van-e vele, , mikor szólásra nyitotta a száját.-Ne haragudj én..én nem úgy értettem.. Vagyis hogy én nagyon..  Tudod én tényleg örülnék neki ha lenne egy gyerekem csak épp..

-Nem tőlem.-fejeztem be a mondatát, féloldalas mosolyt erőltetve az arcomra.-Nem kell magyarázkodnod.-meg kellett kímélnem mindkettőnket ettől a kínos beszélgetéstől. Így is eléggé a terhére voltam, és vagyok jelen pillanatig is, azonban azt anélkül is tudom, hogy kimondná.  Örül, hogy  nem én tettem tönkre az életét.., hisz tisztában vagyok vele, hogy minden ami most történik az én hibám. és a tudattal elég élnem, nem kell hallanom is. 

-De én nem úgy..-most sem hagytam hogy végig mondhassa. 

-Azt hiszem mennünk kéne.  Feltűnő lehet, hogy  ilyenkor együtt látnak minket, neked pedig nem hiányzik a csapaton belül még egy botrány. -finoman a vállára tettem a kezem.-Mostmár minden rendben lesz.

-Azt hiszem igazad van. Amúgy is hulla vagyok.-elnyomott egy ásítást, majd mielőtt elindult volna aggodalmas pillantással végigmért.-Te rendben leszel?-biztatásképp aprót bólintottam. Féltem, ha kimondom észrevenné, hogy hazudok. -Akkor jó éjt.-eresztett el ő is egy halvány mosolyt, majd eltűnt a szemközti szobában.

Én is elhatározásomra jutva  épp benyitottam volna az én jelenlegi hálóhelyemre, mikor hangokat hallottam a szomszéd szobából. Ki barkóbáztam, hogy kizárásos alapon Liam vagy Harry lehet a beszédforrás, tekintve hogy Louis Niallel van párban, velem pedig Zayn.

Tudom jól, nem szép dolog a hallgatózás, de oly sok dolog szerepel már azon a listán, mely a ballépéseimet taglalja, hogy talán gond nélkül gyarapíthatom még egyel.  

Lábujjhegyen osontam a fal mellett a hang iránya felé.

Szobájuk ajtaja résnyire nyitva volt. Bentről pedig Harry erőteljes hangja szűrődött ki.

-Mióta itt van mindent csak tönkretesz.-nem kellett ennél többet hallanom, ahhoz hogy tudjam , rólam van szó. És ez a mondat sem lepett meg különösebben, hisz igaz volt. De nem fájt annyira.. Azt hiszem már régebben eltört bennem valami  és minden szó amit ezután a fejemhez vágnak csak a felszínt fogja megsérteni, amit nem is lehet a belső fájdalmához hasonlítani. Halk hümmögés, majd Harry ismét folytatja.

-Vagy ő marad vagy én. Azt hiszem a kettő együtt nem megy.-számra szorítottam a kezem.-Nekem nincs ebben az egészben helyem, én megyek el.-gyorsan hátráltam. Nem akartam többet hallani. 

Nem hagyhatom, hogy elmenjen. Nem hagyhatom, hogy ez is miattam történjen. Halkan benyitottam a szobánkba, majd miután megbizonyosodtam arról, hogy a szobatársam alszik azt a néhány ruhadarabot, amit ide érkzésünk óta előszedtem,.  hangtalnul visszapakoltam a bőröndbe.  Hatalmas szerencse, hogy rögtönzött vásárlásunknak köszönhetően nem kellett még azzal is húznom az időt, hogy átöktözzek.  Sokáig gondolkodtam, hogy hagyjak-e valami üzenetet, csak hogy tudassam velük, jól vagyok és nem kell értem aggódniuk, megleszek, de arra a következtetésre jutottam, hogy talán ötből ötnek mindegy lesz.  Hisz Louis, Liam és Zayn csak olyan köztes tényezők, akik nem érdekeltek velem kapcsolatban, Niallnek csak egy trófea voltam és egyébként is haragszik rám, Harry. pedig azt hiszem most fogta fel, hogy igazán vége van, azonban nem hagyhatom azt, hogy ő menjen el. Elég galibát okoztam nekik, szóval a legjobb lesz, ha úgy tűnök el, hogy nyomom sem marad.. Ez nem az én utam. Túl sok áldozatot hoztak értem, most nekem  kell ezt viszonoznom.
Minél tisztább volt az elhatározásom, annál ködösebb volt minden amit tettem, mintha a testem önálló életre kelt volna és csak azon kaptam magam, hogy a lépcsőházban szedem kettesével lefelé a lépcsőket, 

-Aileen?-hallottam meg egy ismerős hangot, majd láttam Seant, ahogy kulcsra zárja az öltöző ajtaját. Gyorsan az órájára pillantott, majd kérdőn rám nézett.-Hajnali kettő. Mit keresel itt ilyenkor?-tekintete a kezemben tartott bőröndre siklott és azt hiszem most jutott el a tudatáig, hogy menetkészen állok előtte. 

-El kell mennem innen.-közöltem, majd a díszaula felé vettem volna az irányt, hogy kijelentkezzek és kifizessem a szobámat, mikor valaki karon ragadott.

-Mégis hova akarsz most menni? Vagy miért? A a göndör hajú srác miatt van aki..

-Nem egész egyszerűen csak el kell mennem, hagyj kérlek.-szavába vágva próbáltam lefejteni ujjait a csuklómról, de szorítása csak erősödött. 

-Éjszaka van Aileen, ilyenkor nincs se taxi se senki. Esik a hó, hideg van és a várost csak kocsival tudod megközelíteni. De különben is hol fogsz aludni? - aggódva méregetett én pedig lesütött szemmel levágtam magam a padlóra és arcomat tenyerembe temetve motyogtam azt, hogy 'nem tudom.' Annyi tudatodult bennem, hogy egyedül vagyok.. és egyedül is mardok. Itt csak önmagamra számíthatok.. Na meg arra, hogy nem találhat itt engem senki  néhány óra múlva. Taxival, vagy anélkül..

-El kell mennem. -eresztettem le magam mellé a karomat,  Seanre ré se nézve felálltam, Ő még mindig fogta csuklómat, majd amint látta, hogy újra indulni készülök megszólalt.

-Ha mindenképp el akarsz menni.. akkor majd én elviszlek.. A városban lakom és különben is holnap..-egy csöppet elgondolkodott..-vagyis ma szabad napom van. Aludhatsz nálam, ha pedig azután is el akarsz menni akkor menj, de éjszaka nem mászkálhatsz egyedül. -be kellett látnom, hogy más választásom nem igazán van, így hát megvártam még Sean utcai ruhába öltözik, a kocsijába ültet majd hazavisz.. Azt hiszem mindez csupán formalitás volt.. Nekem még mindig csak egy valami volt a fontos..

Hogy őket a hátam mögött hagyjam. 

Harry szemszöge:

Valaki óvatosan rázta a vállamat. 

-Harry. Harry kelj fel.-hallottam egy rekedtes hangot. A másik oldalamra fordultam és a fejemre húztam a takarót.

-Nem kértem ébresztést.-nyögtem remélve, hogy az illető békén hagy.

-Kelj már fel.-rántotta le rólam a takarót Zayn.-Csak kérdezni akarok valamit.

-Menj már a francba.-majd később kérdezősködsz.-tisztában voltam a tahóságommal, ám az, hogy anyám egész éjjel hívogatott és tisztáznom kellett vele a Gemma és köztem feszülő viszályt és hogy ezért nem karácsonyoztam otthon, kellőképpen kifárasztott. Agy mosott zombinak éreztem magam.

Mellettem Liam felült és álmos hangon megkérdezte, mi az oka annak, hogy Zayn ilyenkor itt van.

-Csak meg akartam kérdezni, ti nem tudtok-e valamit Alieről. A bőröndje és minden cucca eltűnt és a többiek semmit nem tudtan és én sem. 

-Nézd meg nincs- e az új pasijával.-vágtam rá, mielőtt Liam válaszolhatott volna. Rászántam magam és én is felültem.-Tegnap valami itt dolgozó csávóval hetyegett.

Felkeltem és néhány ruhámat felfogva a fürdőbe mentem.
Mindennél jobban érdekel mi van vele, de mostmár végképp nem engedhetem meg magamnak, hogy mások ebből bármit is lássanak. Úgy érzem végleg elveszítettem. Nem tudom van-e még értelme harcolni,
-Mi a francot beszélek?-meredtem a tükörképemre.-Meg kell őt találnom. Akárhol legyen,még ha talált is nálam jobbat.. legalább tudnom kell azt, hogy jól van. -Villám gyorsasággal letusoltam, mire végeztem senki nem volt a szobában így a folyosóra indultam, hogy megkeressem a többieket.. Hogy bocsánatot kérjek Zayntől és megtaláljam azt a lányt, aki a legfontosabb nekem.
Az egyik szobából épp Niall lépett ki felöltözve. Egy doboz cigit dugott a kabátja zsebébe. Ez meglepett. Úgy tudtam sosem nyúlna hasonló dolgokhoz.
A legjobbnak láttam félretenni az ellenségeskedést, hosz most nem rólam van szó. Hanem az a fő, hogy A.J. biztonságban legyen.
-Niall.-szóltam, mikor láttam, hogy a lift felé indul a folyosó végén. Vagy nem hallotta, vagy nem hajlandó tudomást venni rólam. Jelenleg nem igazán érdekelt melyik opció a valóság sietősre vettem lépteimet és megragadtam az egyik vállát, mire összerezzent. Hátrafordult. Fülhallgatóját kivéve az egyik füléből ennyit mondott:
-Mit akarsz?-most vettem csak észre, hogy szemei vörösek, belőle pedig enyhe alkohol szaga árad.
-Haver mi történt veled?-kérdeztem zsebre dugott kezét fixírozva, hátha maga is előáll azzal, mit keres nála egy doboz bagó.
-Mióta vagyunk mi.. izé.. haverok?-egy csöppet összeakadt a nyelve. Majd vigyorgott.
-Mi a fene van veled?-meredtem rá kérdőn.
-Mit érdekel az téged.. ott van neked a barátod.. vagy mit barátnőd.. vele foglalkozz inkább.
-Pont ezaz, hogy nem tudom mi van vele. Azt mondják a többiek eltűnt, csak meg akartam kérdezni, te tudsz e valamit a dologról Niall.-ismét a vállára tettem a kezem és a szemébe néztem.
Mintha elpattant volna benne valami. Nagyot nyelt és szeméről eltűnt az a ködösség. Mintha kijózanítólag hatott volna rá az a tény, hogy,..
-Eltűnt?-ismételte meg óvatosan.

Niall szemszöge

(valamivel korábban)

-Szobapincér.-hallottam egy lágy női hangot az ajtó túloldaláról. Louis  meglepetten kapta oda a fejét.

-Rendeltél valamit?-nézett rám ezután kérdőn.

-Szabad.-emeltem fel a hangom kissé, hogy a kinti személy hallhassa, majd közelebb léptem az ajtóhoz. Amint belépett az egyenruhás lány, maga előtt tolva a kis zsúrkocsit azt hiszem fellélegeztem. Most már lesz miért felejtenem.

A lány szép volt, alakja karcsú és nőies, gyönyörű vonásait láttatni engedte a ruha anyaga. Arcát szépen, rendezetten keretbe foglalta barna, vállára omló haja. Barna szemei pedig mosolyogtak.

-Itt van amit rendelt.-csengő hangja betöltötte a szobát. A hűtővödrök közül, melyek a kocsin sorakoztak, előhúzott egy kisebb üveget, majd Louisra pillantva két poharat  tett a vödör mellé. 

Szintezte a poharakat majd az egyiket szobatársam markába nyomta, visszalépett hozzám. 

Egyik kezében az üveg, másikkal pedig a poharat tartotta felém.
-Ír whiskey. Kiváló évjárat. Megkóstolja?-nem kellett kétszer mondania. Kikaptam a kezéből az üveget, majd egy húzásra kiittam tartalmának egy részét. Éreztem, ahogy az alkohol áramlik a testembe, de a kellemes zsibbadtság már hamarabb átjárt. Megöltem a köztünk lévő távolságot. Szorosan a lányhoz simultam, egyik kezemet pedig a fenekére tapasztva magamhoz szorítottam. Mellének hullámzásán járattam a szemem.
-Nem rossz. Határozottan nem rossz, de most téged is megkóstolnálak.-mosolyogtam, majd felnéztem rá. Arca egy pillanatra megváltozott. Aliet láttam benne, mint meg annyiszor korábban és pont ezt nem akartam,
-Na de uram, kérem mit csinál?-zuhantam vissza a valóságba, ahogy a lány ficánkolt a karjaimban.
-Ugyan, csak azt ne mondd, hogy nem akarod.-orrom hegyével végigsúroltam a válla és nyaka vonalát egészen az álláig.  Megrészegített az illata és az, hogy beleremegett az érintésembe,
-Engedjen el kérem.-hangja kétségbeesetten csengett, körmeit pedig a karomba vájva próbálta lefejteni a tenyeremet hátsójáról.
-Hé haver mi a fenét csinálsz engedd már el.-rántott hátra Louis. Kissé egyensúlyomat vesztve megtántorodtam és a falnak dűltem. Az ajtó hangos csapódással jelezte, hogy valaki távozott.
-Akkor menj a fenébe. Nem tudod mit hagysz ki-kiabáltam utána, majd ismét meghúztam az üveget.
-Nem kell többet innod. Add azt szépen ide. Mindjárt szólok a szobaszervíznek, hogy vigyék el innen ezt a sok szart.-mutatott Loueh a kocsira, majd az üvegemért nyúlt, mire megragadtam a karját.
-Elegem van abból, hogy mindenki bele akar ugatni az életembe. Te is leszállhatnál már rólam. -engedtem el, majd a még két üveggel egyensúlyozva kiléptem az erkélyre.  Ő motyogott valamit, de nem értettem tisztán és nem is érdekelt. Mint ahogy már más sem. Csak abban voltam biztos, hogy meg kell magam gyűlöltetnem mindenkivel, mert úgy fognak a legkönnyebben elengedni. Felejteni akartam. Mindent, ami vele kapcsolatos, és ha ez azzal jár, hogy ki kell ölnöm magamból minden szeretetet, hát legyen. Fogyatkozott az alkohol. Mikor kellően zsibbadtnak éreztem magam elő halásztam a zsebemből azt a doboz cigit amit Zayntől csórtam el, majd habozás nélkül rágyújtottam. Az első szippantásoknál azt hittem megfulladok. Szédültem, könnyezett a szemem és rettenetesen köhögtem, de amint megszoktam jobb volt.
Amikor rászántam magam, hogy visszatámolyogjak a szobába, rá kellett döbbennem, hogy egyedül vagyok.. A lakótársamnak nyilván valami halaszthatatlanul sürgős dolga akadt. Éjfél volt. Én pedig észre sem vettem, hogy behordtam a havat a szobába. A hajam elázott, ahogy a ruhám is, de én már annyira el voltam zsibbadva, hogy a külvilágból szinte semmit sem érzékeltem. Ledobtam magamról a göncöket és bedőltem az ágyba, remélve hogy nem álmodom.. Vele.. Csak lebegek.

 Reggel arra keltem fel, hogy túlságosan nagy a csönd.. Na és persze, hogy rettenetesen hasogat a fejem. Meglepetten fedeztem fel az éjjeli szekrényre készített fájdalomcsillapítót és pohár vizet.
Kétség sem fér hozzá, a barát a bajban is barát marad, de.. azt hiszem beszélnem kell Louissal,
Bőröndömben turkálva magamra kaptam egy pulóvert és egy farmert, majd bakancsomba és kabátomba bújva az ajtó felé vettem az itányt. A telefonomért és a fülhallgatómért nyúltam, majd benyomtam az első számot a lejátszási listámról.

That we never have to end it

But we knew we had to say goodbye

You were crying at the airport

When they finally closed the plane door

I could barely hold it all inside

Csengtek fel az ismerős akkordok. Remek.. Miért vannak szakítós dalok a mobilomon? Bár ha jobban belegondolok a fejem mostani állapotában talán jobb ez, mint a Titanic metalcore változata.

Sietősen felkaptam az asztalon heverő cigimet, majd kiléptem az ajtón.

A lift felé siettem, mikor valaki megállított. Meglepett, hogy Harry az aki bármiféle érdeklődést mutat az irányomba. Kissé nehezemre esett, hogy beszéljek, ám a tény, amit közölt velem azonnal elmulasztotta minden másnapos vagy épp aznapos tünetemet,

Amint tudatosult bennem az a tény, hogy Aileen eltűnt, már csak arra eszméltem fel, hogy együtt megyünk le a recepcióra érdeklődni. Ott Harry egy srác után kérdez. A személyleírás alapján rémlik az a fiú. Mintha láttam volna. Igen, Alievel volt, amikor a medencénél voltam.

Minden ködös arról a reggelről. Az események olyan gyorsan forogtak körülöttem, hogy nem volt időm semmit sem megemészteni. Egyik pillanatban még a díszaulában vagyok, a másikban pedig egy taxival száguldok a belvárosba, Harryvel az oldalamon.

Sean szemszöge:
(mind eközben)

Soha nem szerettem, ha egy lány egyedül marad, vagy egyedül mászkál. Ezért is lepett meg mikor a munkaidőm végeztével összefutottal Aileennel. El akart menni. Feltett szándéka volt és ahogy láttam nem igazán tudtam volna benne megakadályozni. Így jobbnak láttam segíteni neki. Hisz csak nem engedhetem el egyedül az éjjel közepén.

-Bocsi, nemsokára bemelegszik a kocsim.-mondtam miután beszálltunk.

-Semmi gond.-eresztett el egy féloldalas mosolyt.-Nem úsztam volna meg ennyivel ha..

-Miért akartál elmenni?-nem akartam rákényszeríteni, hogy elmondja, de nem tuidtam megállni, hogy meg ne hallgassam. Nem gondoltam volna, hogy egy kudarcba fulladt vacsora után mégiscsak én fogom hazavinni. De hát a történetbe mindig kell egy csavar. A kocsi brümmögve életre kelt és a fák újra és újra elhaladtak mellettünk. Az ablaktörlőt bámultam és feltűnt, hogy nem igazán akar válaszolni. Ha pedig egy nő nem beszél, annak valóban nyomós oka lehet. Azt hiszem tényleg nagy a baj.-Hát jó.-nyögtem ki.-Nem kell beszélnünk. De ha tudok bármiben segíteni én..

-Nem hinném. Ez is nagy segítség, hogy nálad maradhatok éjszakára.-hadarta el egy szuszra.

-Én..-igazából nem tudtam mit kéne mondanom.. Az éjszaka elszáguldott mellettünk, az autó pedig megtelt kimondatlan szavakkal.  Éreztem a belőle áradó magányt és keserűséget, de nem akartam feltépni a sebeit, hisz nem tudom, mennyire fájhatnak.  Hátha azután beszédesebb lesz, hogy kipihente magát. Remélem. 

Az este további része is csendes volt.  Aileen nem tett szemrehányást a lakásom állapotára és a rumlira. Nem kért semmit és beszélni sem akart.  Csak ahhoz ragaszkodott, hogy a kanapén aludhasson.  Amíg elment letusolni én elkészítettem a fekhelyét és bezártam az ajtót éjszakára.
Szinte azonnal elaludt. Nagyon kimerült lehetett, mind fizikailag és szellemileg. Én pedig hagytam.

Hangos dörömbölésre keltem. Kómásan kászálódtam ki az ágyból és  halkan átmásztam a besötétített nappalin, bár furcsa volt, hogy rögtönzött lakótársam nem kel fel erre a nagy zajra.
Kinyitván az ajtót, meglepett, hogy nem volt kulcsra zárva, pedig én tisztán emlékszem, éjjel még be volt. Szinte beesett a lakásomba az a két ismerős srác a hotelből.
-Te vagy..-szólalt meg a szőke, majd egy pillanatra egy papírcetlire nézett. -Sean D..
-Aileent keresitek?-kérdeztem rögtön, hosz ez már elkerülhetetlen volt.
-Igen, hol van?-nézett rám aggódva a göndör, majd  beinvitáltam mindkettőjüket. Néhány lépést téve meghökkenten álltam a kanapé felett, melyen bevetve tornyosult az ágynemű, majd azon egy kisebb papírdarab, a következő szavakkal.

Mindent köszönök.

                    Alieen. 

Sziasztok Kedves Olvasók. Nos  egy jó nagy kihagyás után ismét belevágtunk a közepébe.

Ez azért is vicces, mert újra kellett olvasnunk és végig izgulnunk az általunk kreált sztorit. Jó volt nosztalgiázni.

Tisztában vagyunk vele, hogy a  számotok megfogyatkozott, (és hogy az első részeknél egy egy esetleges ember nyugodtan sutba dobhatja a sztiorink olvasását, tekintve, hogy nagyon kezdetleges volt az írásmódunk) de új olvasók reményében nemsokára egy Wattpados felületen elindul a blog felújított változata,
Reméljük velünk tartotok és ugyanúgy szeretni fogtok bennünket.

Szofiis.

A nagy visszatérés

Sziasztok!

Nagyon nagy örömmel tudatjuk Veletek, még megmaradt Kedves olvasóink, hogy a blog másfél évnyi szünetelés után ismét működni fog. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nagyon sok idő és  teljes joggal többen elhagytátok a  történetet, hiszen nem érkezett folytatás ám mi bizakodóak vagyunk, hűtha ismét mellénkpártol a szerencse és újult erővel oszhatjukmeg veletek a friss részeket! Reményeink szerint van értelme, akár egy  olvasónak is szívesen publikálunk, ha pedig mást nem is magunknak. Toisztában vagyunk ugyanakkor azzal is, hogy a bloggervilágban is nagyon sok minden változott és mindazonáltal hogy elavult, mi itt a drága jó blogspoton futtatjuk tovább a szálat, hosz ha már itt kezdtük el itt fogjuk befejezni.
Szóval.. ha még maradtatok, reméljük élvezni fogjátok azt, ami jönni fog! :)


Üdvözlette: az írók.

2.évad/14.rész

Aileen szemszöge

Mi lenne, ha... Na, igen eddig jutottam a gondolatommal, mert, amint Sean ajkai enyémet súrolták a teraszajtó nagy erővel kicsapódott, mi meg szétugrottunk. Amikor odanéztem Harry dühtől és némi alkoholtól csillogó szemeivel találkoztam. A folyosóról áradó fény némi megvilágítást adott rá, de, mivel idekint sötét volt az arcát nem láttam túl jól, csak a szemeit, de azok mindent elárultak. Ügyet sem vetve rám, Seant kabátjánál fogva közelebb rántotta magához. Kissé hezitálva, de közéjük vetettem magam, nem engedem, hogy még egy ember miattam legyen összeverve.

- Harry! - kiáltottam rá, de ő fejem mellett elnézve, továbbra is Seant figyelte.

- Mit képzelsz magadról, mi? - üvöltötte Harry és ellökött magától.

- Harry! - Most, ha ez lehetséges, még hangosabban kiabáltam és nem gondolkozva pofon vágtam. Meglepődött, de nem fájt neki. Ujjhegyeivel megérintette az arcát, majd lefogta a csuklóimat.

- Ha még egyszer fel mersz pofozni, én... - Próbált fenyegetőzni, de legnagyobb meglepetésemre a mögöttem álló fiú félbeszakította.

- Mit csinálsz, hmm? Bántasz egy lányt? Attól mindjárt nagyobb ember leszel, hidd el. - Az iróniát még egy süket is kihallotta volna a hangjából, amikor az utolsó mondat elhagyta a száját.

- Téged ki kérdezett? - horkantott fel Harry. - Visszatérve a tárgyra, mégis mit képzelsz mit csináltál? Le akartad smárolni a csajomat?

- Bocs, nem tudtam, hogy egy pszichopatával van, sőt azt sem tudtam, hogy foglalt! - emelte fel a kezét védekezően.

- Nem is vagyok a csaja! - fordultam Sean felé, majd vissza Harryhez. - Nem vagyok a csajod!
- Tudod, mit vége - jelentette ki egyszerűen, én pedig értetlenül felvontam a szemöldököm. - Nem kell nekem olyan barátnő, aki még a legjobb barátommal is megcsal!
Szívem kihagyott egy ütemet, amikor ezt meghallottam. Talán Louis... Nem, az nem lehet! De mi van, ha valahonnan rájött? Louis biztos nem mondta el neki. Ekkor eszembe jutott, hogy valószínűleg Niallre gondol és kissé megkönnyebbültem, kissé...
Ezek után Harry már semmit nem mondott, csak megfordult és jó erősen becsapta maga után az ajtót. Seanre néztem, aki kérdőn pillantott vissza. Sóhajtottam egy nagyot, majd megszólaltam:
- Bocsi, emiatt! Tényleg nem vagyok a barátnője, szerintem túl sok piát ivott - húztam el a számat.
- Semmi baj - mosolygott halványan, majd végigsimított a karomon. - Nem vagy éhes? - Amíg meg nem kérdezte észre se vettem, hogy szinte éhen halok, meg se kellett szólalnom a hasam válaszolt neki. - Szóval, igen. Na, gyere menjünk! - ragadta meg a kezem és húzni kezdett befelé.
Engedtem neki, hogy a kezemet fogva irányítson a hotelben. Nem törődtem senkivel, csak magam elé bámultam, még az sem érdekelt, hogy éppen hová visz. Nagyjából két perc múlva egy nyitott, kétszárnyú ajtón fordultunk be és Sean az ajtó mellett álló lányhoz fordult. Rajta is dolgozói egyenruha volt, de az övé elegánsabb, nagyjából egykorú lehetett velünk. Szőke, vállig érő, hullámos haja és fele más szemei vannak, egy barna és egy méregzöld. Hatalmas vigyor keletkezett az arcán, amint meglátta Seant, de, amikor rám nézett, a vigyor alábbhagyott. Szóval, tetszik neki, értettem.
A kezében volt egy csíptetős tábla, amin megnézett valamit, majd elindult és Sean utána és mivel a kezemet fogta, nekem is mennem kellett. Egy két személyes asztalhoz vezetett minket, kissé hátul, de mégsem eldugott helyen lévőhöz. Sean kihúzta nekem a széket, amin helyet is foglaltam, majd kissé beljebb tolta, megkerülte az asztalt és ő is leült.
Nemsokára hoztak nekünk étlapot, rendeltünk italt, majd hagyott időt a lány, hogy döntsünk. Kinyitottam a kínálatot, de ahogy ránéztem, nem kívántam semmit. Nem is olvastam tovább, csak bámultam a lapra. Teljesen kizártam a külvilágot, s eddig észre sem vettem, hogy kissé forog a világ.

Csak piszkáltam az ételt, amit nagy nehezen rendeltetett velem Sean. Nem figyeltem rá, ezt ő is észrevette, ezért egy idő után már inkább meg se szólalt, beállt közénk a kínos csönd, úgyhogy hamar véget vetettünk ennek az egész vacsorásdinak, inkább felkísért a szobámba, ahol Zayn ült az ágyon. Elköszöntem Seantől, majd lefeküdtem, mert még mindig nem voltam a legjobb formában.
- Jól vagy? - kérdezte Zayn, mire megráztam a fejem. - Mi a baj? - Ismét csak megráztam a fejem, nem akartam beszélni. - Hagyjalak inkább? - bólintottam. - Hát jó! - sóhajtott fel, de azért hozzátette: - Ha valami baj van, akkor szóljál, mert nem festesz túl jól.
Elfordultam, majd lehunytam a szemem, és próbáltam aludni, ami hamar sikerült.
Nem álmodtam semmit, üres éjszakám volt, viszont, amikor felkeltem, egyből rohantam a wc-re, mert éreztem, hogy jön valami a gyomromból felfelé. Épp időben értem oda, mert ki is jött a gyomrom nem túl bő tartalma, hisz nem nagyon ettem. Amikor végeztem felálltam, és megmostam az arcomat. A tükörbe egy sápadt arcú lánnyal néztem szembe, hátra túrtam a hajam és elgondolkodtam. Elővettem a telefonom, megnéztem a naptárat.
- Ez nem lehet igaz! - motyogtam magamban, majd úgy, ahogy voltam kimentem a folyosóra, és bekopogtam a szomszéd szobába. Louis kómás arcával találkoztam.
- Mi van? - kérdezte rekedt hangján.
- Nagy baj! - Megfogtam a karját, kihúztam, majd becsuktam utána az ajtót.
- Mondjad - dőlt neki a falnak. Elmeséltem neki a tegnap estét, a mostani rókázásom és azt is, hogy késik. - Szóval arra akarsz kilyukadni, hogy lehet, hogy terhes vagy? - vonta fel a szemöldökét. - Tőlem? - tette hozzá suttogva. - Vegyél fel egy kabátot, itt találkozunk félpercen belül! - ment vissza a a szobájába, szóval én is így tettem. Felvettem a kabátom, meg egy cipőt, majd kimentem. - Gyere! - fogta meg a karom. Elhagytuk a hotelt, és egy közeli éjjel-nappaliba mentünk. Keresgéltünk a sorokon, míg nem találtunk egy terhességi tesztet. Hamar a pénztárhoz mentem, addig Louis kiment, mert, hát mégis csak híresség, és, ha megtudnák, hogy terhességi tesztet vesz, abból nagy gáz lenne. Sietősre vettük a lépteinket, miután fizettem, hogy minél előbb megtudjuk a választ. A hotelben sem álltunk meg, egyből mentünk a szobámba, mert ő Harryvel osztozkodik, Zayn még mindig biztonságosabb. Beléptem a fürdőbe, majd leültem a wc-re. Nagy lélegzetet vettem, nem voltam kész arra, hogy megtudjam a választ. Nem akartam elvégezni a tesztet, de el kellett, Louis miatt, és miattam is. Miután elvégeztem, kellett egy percet várnom, mire megjelent a válasz.

Kedves olvasók! Sajnálom, hogy most is meg kellett várakoztatnunk titeket, de siettem, ahogy csak tudtam. Késői, összecsapott rész, de mégis csak rész :)
~D xx

Sziasztok. Az ígért rész nemsokára érkezik, türelmeteket köszönjük. :)

Hi everybody.

Felvetődött bennünk egy kérdés. Eltelt némi idő, mióta elbúcsúztunk, de most úgy érezzük, talán hiba volt csak így abbahagyni mindent. És mi lenne ha mégiscsak végigírnánk a sztorit?
Csak kérdéses, maradtak-e még olvasók. Jelezzétek valahogyan, ha folytassuk a történetet. SŐT, ha elolvasnátok egy NSF2.0-ás verziót. (lényeg, hogy feljavítanánk az egészet a legelejétől kezdve)




Jelezzetek.

~D elköszönése

Kedves Olvasók!

Nem tudom, hol kezdjem el... nehéz elbúcsúzni úgy, hogy tudom, ezt már nem fogom visszavonni, ez már menthetetlen.
Talán ott kéne kezdenem, hogy Szofiis... Itt egyedül nekem kell bocsánatot kérnem, mert önfejű voltam/vagyok/leszek... Teljesen jogosan szidtál le, én is ezt tettem volna a helyedben, ha olyan lettél volna, mint én.
Azt hiszem az NSF már rég nem arról szól, hogy magunknak írjunk, sokkal inkább miattatok írtunk. Fogadni mernék, ha TI nem lennétek, talán nem bocsátottunk volna meg egymásnak annyiszor... A blog pedig már réges régen a törölt blogok listáját bővítené.
Igazából az, hogy kiszerettem a One Direction-ből és, hogy egy teljesen más zenei fajtát kedveltem meg, most rádöbbentett arra, hogy nem csak a zenei ízlésem változott, hanem a személyiségem is.
Rádöbbentem, mit akarok csinálni és be kell, hogy valljam ez nem az írás... Hiába hiszem azt minden egyes saját történetemnél, hogy 'Hú, ez milyen jó!', a legtöbb a gépemen porosodik, arra várva, hogy írjak bele még, ami, mint gondolhatjátok, valószínűleg soha nem fog már bekövetkezni.
Hiába fogok még csak az általános iskola legutolsó évébe lépni, most sokkal inkább az ambícióim elérését próbálom megvalósítani, mind e mellett hobbiból írni, legyen szó angol történetről, vagy magyarról. Mert igen angolul is neki kezdtem írni.
A legrosszabb bennem az, hogy mindenbe belekezdek, de semmit nem bírok befejezni. Egy idő után megunom, legyen szó egy nyelvről, amit meg szeretnék tanulni, egy sportágról, vagy egy történetemről.

Most egy kicsit Szofiisról, utána még regélek egy kicsit; Szofiis a legjobb írók közé tartozik, akit valaha ismertem, igaz csak négy olyan emberrel beszélgetek, akinek valaha, valamilyen történetét olvastam. Benne nem csak egy írótársat találtam, de egy olyan barátot is, akire mindig is vágytam; egy olyan barát, aki a "szemembe" mondja a dolgokat, még, ha fáj is néha, de bevallom mindig, minden egyes alkalommal igaza volt. Sok mindent tanultam tőle ez alatt a másfél év alatt. És a legjobban azt sajnálom, hogy így kellett véget venni a közös munkánknak. Azért remélem, hogy jövőre találkozunk a Volt-fesztiválon!

Most vissza a bloghoz. Nem ilyen véget érdemelt volna, de hát sorry not sorry miattam lett ez. És ezért röstellem magam. Tudjátok, drága Olvasók, mostanában sok minden körül forog az agyam. Magamban szidom a kőműveseket, amiért nem bírnak sietni azzal a kibaszott házzal, amibe már kibebaszottul beköltöznék. A felvételi... tudjátok, versengek a bátyámmal, hogy kiből lesz okosabb ember. Igazából az egész családdal versengenénk, ha - és ezt most nem egoizmusból mondom - kihasználnák úgy az agyukat, mint mi ketten. Na, szóval a felvételivel az a helyzet, hogy verseny helyzetekben agyon parázom magam és emiatt cseszettül elcseszek mindent. Hiába vagyok elsőtől kezdve osztályelső -, sőt idéntől kezdve iskolaelső is - másodikban egyszer egy matekversenyen száz pontból nyolcat (!) értem el, na jó, asszem eltértem a tárgytól.

A lényeg az, hogy gyakorlatilag lenne időm, mindenre, de mentálisan semmire nem bírok száz százalékosan odafigyelni. Szóval, drága Olvasók, úgy döntöttem - egy magam -, hogyha érdekel titeket elregélném a történet maradék cselekményét, ha Szofiis beleegyezik, és ti szeretnétek tudni.
Ti vagytok a legjobb Olvasók - bár, amikor nem kommenteltetek szidtalak titeket -, szeretlek titeket, igaz most cserben hagytalak benneteket.

Love y'all, ~D xx

Szofiis elköszön.

Ez már nem olyan  végszó, amit később visszavonunk. Végleg befejezzük ezt a történetet és a közös munkát is. Itt már nem az volt a probléma, hogy nincs időnk, vagy nem kapunk elég visszajelzést. Egész egyszerűen nem tudtunk sem együttműködni és nem is éreztük magunkénak a sztorit.. Na jó fogalmam sincs miért írok többes számot. 

Elegem lett. Kanyec.. Úgy indultunk neki a nyárnak, hogy befejezzük a fanficet. ( Értsétek ezt úgy, hogy lerövidítjük és megírjuk  epilógussal, mindennel együtt). Volt idő és voltak ötletek. Csak már épp az a varázs nem volt meg  mint amivel kezdtük. Nem tudtunk dűlőre jutni és ez nekem kegyetlen módon az idegeimre ment.  Egy ideje már nem értettem Dórit. Mindig volt valami kifogás épp mindig máshoz volt ihlet.. és hiába próbáltam ösztönözni.. NEM.  Leköszönt a One direction korszak nála is és akármennyire nehéz bevallani nálam is. Nem azt mondom, hogy nem vagyunk már Directionerek, de talán már nincs bennünk az a beteges rajongás mint régen. Talán ezért veszítettük el ennek a történetnek a fonalát is már egy ideje. Csak erőltettük az egészet, de valami csoda folytán ezt csak mi láttuk.  Nem akartunk rosszat. Csak írtunk. Hol csak saját magunk, hol mások szórakoztatására is.  És már nincs meg az a motiváció. Legalábbis bennem.

Mert már ismét többesszám.. Túlságosan is hozzászoktam.

Akkor egy kicsit Dóriról.. Az utóbbi időben komolyan.. eszméletlen módon az agyamra ment. És szidtam.. Persze csak magamban. Felidegesített az önfejűsége, a naivitása és a makacssága. ( talán ez az a dolog ami kiüt a kettőnk közötti korkülönbségben). Néha komolyan a falra tudtam volna mászni tőle.. De összességében nála jobb első írótársat nem is kívánhattam volna, mindannak ellenére, hogy az utolsó levelezésünkben én küldtem melegebb éghajlatra. ( amiért megjegyzem, nem fogok bocsánatot kérni, mert szerintem jogos volt.)  Nem akarok haraggal elválni tőle, de könyörögni sem fogok. Egy biztos. Ha túllép a 'Minden nap új fanficet és könyvet kezdek minden apró kis  történetfoszlányból' korszakán, és egy picit mélyebbre ás önmagában, néhány év múlva majd egy Kozári regénnyel térek majd haza a könyvesboltból. Titokban viszont remélem, hogy az említett regény kiadása előtt lesz alkalmam személyesen is megismerni.

Tőletek pedig, kedves olvasók nem tudom, hogyan kéne elbúcsúznom. Soha nem gondoltam volna, hogy idáig jut ez a fanfiction, amit kezdtünk. Szép lassan kapaszkodtunk fölfelé és Ti többé kevésbé velünk maradtatok, szidtatok, ösztönöztetek és erőt adtatok nekünk a folytatáshoz. 

Szóval.. nem tudom mit kellene még ehhez szaporítanom tovább a szót.. 

Viszlát NSF.